Élménybeszámoló: Tavaszi Kössünk lányok találkozó és fonalsimogató

Most szombaton a Fonal Paradicsom szervezésében megtartott tavaszi Kössünk lányok találkozón és fonalsimogatón jártam. A rendezvény célja a webshopban kínált fonalak személyes megismerése és megtapogatása, valamint helyet biztosítanak teljesen szabad kötésre, horgolásra, ahol eszmét cserélhetsz, tanulhatsz másoktól. A belépés ingyenes, nincs vásárláshoz kötve. Sokan csak a közös kötés élményéért jönnek, olyan jó hangulatú csapat verődik mindig össze egy nyitott, segítőkész állandó kemény maggal.

A helyszínt már sokadik alkalommal a Budavári Művelődési Ház szolgáltatta, ami igazán impozáns helyen, a Lánchíd budai lábától nem mesze, a Duna partján fekszik. Tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető 19, 41-es villamossal vagy 16, 105-ös busszal (ha addig sikerül eljutnod). Sajnos a dátum választás számomra tömegközlekedés szempontjából nem volt a legszerencsésebb, mert pont ezen a napon nem közlekedtek a vonatok a Nyugati pályaudvarig, valamint M1 és M3 teljesen vonalán pótló buszok jártak. Így sikerült az amúgy 45 perces utat 1,5 óra alatt megtennem, ami egy kisebb városnézéssel is felért. Ezt az apró kellemetlenséget a rengeteg szép fonal látványa hamar elfelejtette velem.

Látogatásom célja online rendelésem átvétele (így nem kellett szállítási költséget fizetnem), minél több fonal személyes megismerése volt, valamint új árnyalatok kiválasztása a kedvenc amigurumis fonalamból, mert azért a webshopos képek soha nem tudják visszaadni a fonalak eredeti színét. Ehhez horgoltam is egy „színkártyát” , hogy tudjam milyen árnyalatok vannak már meg otthon, mert a gyártó nem tünteti fel a fonal címkéjén a színkódot.

Íme néhány kép a kiállított fonalakról, ami természetesen csak töredéke a webshop kínálatának

 img_20180324_100145.jpgimg_20180324_100151.jpg 

 

 

 

 

 

 

 

29512178_1573490386107503_4131139311212405025_n.jpg

29512199_1573490436107498_1247153569182067532_n.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Sajnos listát elfelejtettem írni a kínálatról, de megtekinthetők voltak a legnépszerűbb fonalak (Catania fonalcsalád, Baby Smiles fonalakból több fajta), valamint jó néhány nyári fonal bemutatásra került. Szerencsémre minden árnyalat elérhető volt az ICE Baby Summerből (még jó, hogy nyári fonalnak számít), így sikerült 2 új színt (farmer kék és napsárga) is kiválasztanom a horgolt figuraimhoz. Ezen kívül még 3 nyári fonal keltette fel jobban az érdeklődésemet: Schachenmayr Tahiti, Micro Ethno Color és Batiko Sun. Nagy segítség volt, hogy szinte minden egyes fonal fajtából mintaként meg volt kötve egy takaró, sál, kendő, zokni vagy, amire a fonal éppen ajánlott volt. Így számomra is jobban elképzelhető volt, hogy mire is használható fel, milyen lesz a végeredmény és 1 gombolyag mire lehet elég.

Most pedig egy kicsit bővebben a fent említett 3 nyári fonalról a saját ranglistám alapján

  1. Schachenmayr Micro Ethno Color:

Nagy előnye, hogy 1 gombolyagból egy S-es méretű top köthető. 6 féle árnyalatban kapható, ami a gyártó szerint az afrikai nyarat idézi. Nem mondanám, hogy teljesen az én színvilágom, inkább az igen hasonló Micro Ombre Color színeit kedvelem, de a gazdaságos kiszerelés igen csábító.

1 gombolyag: 250g / 760m

Anyaga: 100 % akril

Ajánlott tű méret: 3-4 mm

A gyártő oldalán ingyenes angol nyelvű kötési minta érhető el hozzá: https://schachenmayr.com/en/free-patterns/lacy-top-s9958

micro_ethno.jpg

micro_ethno_2.jpg

 

  1. Schachenmayr Tahiti:

Légies, könnyed fonal. Meglepően hosszú szál van feltekerve egy gombolyagban. 31 féle árnyalatban kapható. Színei miatt már régóta szerettem volna élőben is megnézni. Tényleg meseszépek. Talán pont az anyag puhasága tart még vissza egy kicsit. Elég sok ráfordított óra szükséges, egy igazán szép darab elkészítéséhez. És tavaszra már 3 kendő van tervbe nálam. Szóval majd meglátom, hogy hogyan tudok az időmmel gazdálkodni és még belefér-e egy Tahitis kendő is.

1 gombolyag: 50g / 280m

Anyaga: 99% pamut, 1% poliészter

Ajánlott tű méret: 2-3 mm

tahiti.jpg

  1. Schachenmayr Batiko Sun:

Ez az én abszolút favoritom. Nincs mit szépíteni, szeretem a különleges fonalakat. Csak azért nem vásároltam magamnak belőle, mert erre a hónapra már bőven túl léptem a fonal keretemet és egész áprilisra megvan a horgolós projektem. Többször kézbe fogtam, de végül csak visszatettem (amire egyébként elég büszke is voltam, hogy meg tudtam állni fonal függőként) A Batiko Sun egy szellős, szalagos szerkezetű, haladós fonal. Rendkívül hosszú, színátmenetes szakaszai nem ismétlődnek. Sajnos a lenti fénykép nem adja vissza, de gyönyörű élénk a színe egy kis fényes csillogással. Egyébként a csomagoláson szerepló sál kötési mintája megtalálható a papír belső oldalán. Magamnak farmer kabáthoz sálnak, vagy strandkendőnek tudnám elképzelni. Bár strandkendőhöz 2-3 gombolyag is kellene, ami azért árban már elég húzós… Majd még májusig eldöntöm, hogy tudok-e enélkül, a szépség nélkül élni vagy sem.

1 gombolyag: 100g / 180m

Anyaga: 82% pamut, 18% poliészter

Ajánlott tű méret: 7-8 mm

A Kössünk Lányok oldalán 3 ingyenes magyar nyelvű kötési mintát is találsz hozzá: http://kossunklanyok.hu/category/ajanlo/fonal-ajanlo/batiko-sun

batiko_sun.jpg

batiko_sun_2.jpg 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek voltak a kedvenceim a fonalsimogatóról. Jó pár ötlettel gazdagodtam. Már csak a megvalósítás van hátra, amíg beköszönt a nyár.

És egy kis ráadás a saját gyártású színkártyám ICE Baby Summer fonalhoz.

Mintája:

1. sor: 17 láncszem; 2-6. sor: 16 rövid pálca, majd a végén 1 láncszem; végül az egészet körbe horgoltam rövid pálcákkal

szinkartya.png

 

Ha tetszett a cikk és szeretnél még többet csevegni fonalakról más horgoló társaddal, akkor csatlakozz a Fonal Ajánló Facebook csoporthoz: https://www.facebook.com/groups/163391247635231/

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fonalajanlo.blog.hu/api/trackback/id/tr8013784472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Fonal ajánló horgoláshoz

Hobby horgolóként 2018-as fogadalomként próbálok minél több fonalat és technikát kipróbálni. Tapasztalataimat olvashatjátok ezekről a próbákról: mi mennyire vált be.

Friss topikok