Horgolj velünk karácsonyra – galléros sál

Ezen a héten végre elérkezett az idő, hogy én is hivatalosan beálljak a Horgoló Angyalok sorába és elhozzam nektek az első karácsonyi ajándékom.

Habár főleg amigurumizni szoktam Pöttöm Gurumi néven, de tavalyhoz hasonlóan idén is magam horgoltam meg kisfiam téli sálját.  Így nyugodtabb vagyok, hogy megfelelő védelme van a mínuszok ellen. Remélem ti is hasznát veszitek a leírásának, még ha nem is vártok az elkészítésével karácsonyig csak a hideg idő beköszöntéig.

Nálam sál esetében a megfelelő fonal kiválasztása mellett a fazon is ugyanolyan fontos. A horgolás megkezdése előtt többször átnyálaztam a Pinterestet, hogy inspirációt szerezzek, de igazán semmi sem fogott meg. Kisfiam még csak 2 éves lesz, ezért megkötős forma szóba sem jöhetett és utálja, ha valami át van húzva a fején (pl.: pulcsi), így a bebújós garbó nyakat is elvetettem a felesleges reggeli vita elkerülése véget. Mivel a tavalyi sálja elég jó szolgálatot tett, ezért inkább azt fejlesztettem picit tovább egy extra nyak résszel és gombos záródás helyett idén a patentot választottam.

sal_logos.png

Nem volt kérdés, hogy idén is valamilyen pihe puha merino fonalból horgoljam meg a sálat, de szerettem volna kipróbálni egy újdonságot, így most egy kevert fonalra esett a választásom, az ICE Baby Merino Deluxe-ra, ami 40% merino gyapjú és 60% prémium akril. Reményeim szerint ez kicsit gyorsabban fog száradni mosás után és nem kell annyira félteni, hogy esetleg kinyúlik.  Azt mondanom se kell, hogy árban kedvezőbb is mint egy 100% merino gyapjú fonal, ami azért sem hátrány, mert idén már nagyobb méretet kell készítenem, ráadásul biztonság kedvéért duplán, hogy mindig legyen váltás mosás esetén.

És íme a galléros sál leírása:

Fonal: fél gombolyag ICE Baby Merino Deluxe szürke színben

Horgolótű: 3-as

Méret: 2 éves

Rövidítések:

lsz – lánszem

erp – egyráhajtásos pálca

szap – szaporítás

ksz – kúszószem

rp – rövid pálca

dcfp – double crochet front post/ egyráhajtásos pálca elölről készítve

dcbp - double crochet back post/ egyráhajtásos pálca hátulról készítve

Alap sál

Először az alap sállal kezdtem, ami akár önmegában, gallér nélkül is megállja a helyét. Annyira kell csak figyelni, hogy a kezdő láncszem sort mérjük a gyerkőc nyakához, hogy biztosan jó legyen a méret. Érdemes 1-2 cm ráhagyást hagyni a nyak körméretre.

  1. sor: 70 lsz + 2 lsz emelés (70 szem)
  2. – 5. sor: 1 erp + 2 lsz emelés (70 szem) , majd a sor végén vissza kell fordulni
  3. sor: (9 erp, 1 szap) x 7 (77 szem), 2 lsz emelés és fordul
  4. sor: (10 erp, 1 szap) x 7 (84 szem), 2 lsz emelés és fordul
  5. sor: minden szembe 1 erp (84 szem), 2 lsz emelés és fordul
  6. sor: (5 erp, 1 szap) x 14 (98 szem), 2 lsz emelés és fordul
  7. sor: minden szembe 1 erp (98 szem), 2 lsz emelés és fordul
  8. sor: minden szembe 1 erp (98 szem), majd 1 ksz és elvágjuk a fonalat

Gallér (elhagyható)

Visszatértem az alap sál 1. sorához új fonallal és a láncszem másik oldalán folytattam a horgolást.

  1. sor: 70 rp + 3 lsz emelés (70 szem) és fordulni
  2. sor: (1 dcfp, 1 dcbp) x 35 (70 szem), 3 lsz emelés és fordul
  3. sor: (1 dcbp, 1 dcfp) x 35 (70 szem), 3 lsz emelés és fordul
  4. sor: (1 dcfp, 1 dcbp) x 35 (70 szem), 3 lsz emelés és fordul
  5. sor: (1 dcbp, 1 dcfp) x 35 (70 szem), majd 1 ksz és elvágjuk a fonalat

Egy kis videós segítséget találtok itt a bordás minta elkészítéséhez, ha esetleg nem ismernétek ezt a horgolási módot:

Patent tartó fülecske (2,5 –es horgolótűvel)

A merino gyapjú védelme miatt a patentot inkább egy sokkal erősebb mercerizált fonalra varrtam fel. Ehhez Kartopu Organicát választottam fehér színben, hogy az is megtalálja a patent helyét, aki esetleg nem ismeri a sálat, ezzel megkönnyítve a bölcsis gondozónők és dajkák dolgát. De persze nyugodtan választhatsz kevésbé elütő színt vagy akár gombot is használhatsz a patent helyett, ha azt jobban szereted vagy csak az van otthon. Lényeg, hogy ne félj a mintát saját ízlésedre alakítani.

A fülecskét az alap sál mindkét oldalán meghorgoltam

  1. sor: 10 rp + 1 lsz emelés (10 szem)
  2. sor: minden szembe 1 rp ( 10 szem), 1 lsz emelés és fordul
  3. sor: minden szembe 1 rp ( 10 szem), 1 lsz emelés és fordul
  4. sor: minden szembe 1 rp ( 10 szem), majd 1 ksz és elvágjuk a fonalat

Mindenképpen ajánlom, hogy valamilyen gyerkőcnek tetsző rá varrt vidám mintával feldobd a sálat, hogy szívesen viselje. Sokáig gondolkoztam, hogy markoló vagy esetleg mókus minta legyen a sálon, de végül a bölcsis jelre, a pöttyös labdára esett a választásom. Azt legalább ő is megismeri és szereti, és így tuti nem keveredik el.

A  Horgolj velünk karácsonyra! sorozat többi részét pedig itt érhetitek el:
    1. rész - Madaras szőnyeg zsinórfonalból https://barmitarto.blog.hu/2018/10/17/horgolj_velunk_karacsonyra_1_resz

  1. rész – Tányéralátét http://meskok.hu/horgolo-angyalok-2/?fbclid=IwAR2txRIncnnX9ICZw2hGR3FzLvpi7DrTA9oauq86paA21qH3UxYZnpkujyE
  2. rész – Kesztyűbáb https://helgasecodesign.wordpress.com/2018/10/31/horgolj-velunk-karacsonyra-velem-is/?fbclid=IwAR1Bq2Dg0u6ym9cSkLfORAfWXsf00djunmSg1TVpYyxt8e5LtDzk-c9afzM

 

Egy hét múlva jön a következő angyal. Addig is örömmel vesszük, ha az elkészült munkáitokat #horgoloangyalok jelöléssel megosztjátok az interneten, hogy lássuk célba értek az ajándékaink.

horgolj_velunk_karacsonyra.png

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fonalajanlo.blog.hu/api/trackback/id/tr1514356937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Fonal ajánló horgoláshoz

Hobby horgolóként 2018-as fogadalomként próbálok minél több fonalat és technikát kipróbálni. Tapasztalataimat olvashatjátok ezekről a próbákról: mi mennyire vált be.

Friss topikok

  • Maresi: Szia, 'áldom' a csökött agyamat, hogy utólag, miután megvettem a szempillafonalat, el is olvasom a... (2020.06.17. 15:28) Szempilla fonál, a mumus
süti beállítások módosítása