Élménybeszámoló: Tavaszi Kössünk lányok találkozó és fonalsimogató
Élménybeszámoló: Tavaszi Kössünk lányok találkozó és fonalsimogató

Most szombaton a Fonal Paradicsom szervezésében megtartott tavaszi Kössünk lányok találkozón és fonalsimogatón jártam. A rendezvény célja a webshopban kínált fonalak személyes megismerése és megtapogatása, valamint helyet biztosítanak teljesen szabad kötésre, horgolásra, ahol eszmét cserélhetsz,…

Egy kis nyár a télben
Egy kis nyár a télben

Talán illett volna első bejegyzésnek erről a fonalról írnom, hiszen szinte az összes amigurumim ezzel készül és a borítóképen is ezt láthatjátok, de annyira magával ragadott a Schachenmayr Journey, hogy csak most jutottam hozzá. Igazából egy véletlen hozott össze ezzel a fonallal, de azóta is…

Journey kaland
Journey kaland

Ősz eleje óta rágta a fülem a férjem, hogy végre neki is horgoljak már valamit, ne csak a gyereknek. Kézenfekvő megoldásnak tűnt a sapka, mert az idő kezdett egyre hűvösebb lenni és a boltokban úgyse szokott neki tetsző sapkát találni. Mindenképpen szürkét szeretett volna, így a szín is adott volt.…

Fonal ajánló horgoláshoz

Hobby horgolóként 2018-as fogadalomként próbálok minél több fonalat és technikát kipróbálni. Tapasztalataimat olvashatjátok ezekről a próbákról: mi mennyire vált be.

Friss topikok