Az első angyal megérkezett

Végre elérkezett a pillanat, hogy az első horgoló angyal fellebbentse szárnyát és elhozza nektek a Horgoló Angyalok első karácsonyi ajándékát.

Ahogy az előző blog bejegyzésemben írtam a mai naptól kezdődően 10 héten át minden szerdán egy-egy saját tervezésű ingyen mintát osztunk meg veletek különböző technikával és fonal felhasználással.

És íme az első ajándék a Bármitartó blog szerzőjétől, Szentesi Esztertől, egy madaras szőnyeg zsinórfonalból:

https://barmitarto.blog.hu/2018/10/17/horgolj_velunk_karacsonyra_1_resz

 madaras_szonyeg.png

Ehhez a horgolmányhoz 5 motring közepes vastagságú (5 mm-es) Bobbiny zsinórfonalra lesz szükségetek.

Személy szerint még én is csak ismerkedem ezzel a fonal fajtával több kevesebb sikerrel. Az minden esetre megnyugtatott, hogy gyakorlott XXL fonalasként elsőre Eszternek is meggyűlt a baja ezzel a fonallal és nem csak én gubancoltam össze az első motringot. Picit vissza is vett a lelkesedésemből a több órányi kibogozás, de remélhetőleg, hogy a következő találkozás, már szebb emléket hagy bennem, mert kár lenne kihagyni a palettámból ezt a gyönyörűséget és ha jól kezdi meg a fonalat az ember, akkor elég haladós vele dolgozni.

Magát a zsinórfonalat egyébként úgy kell elképzelni, mint egy óriási cipőfűzőt, aminek a közepén végig fut egy vezető belső szál. A mintához ajánlott Bobbiny egy lengyel márka, ami ÖKO-TEX minősítéssel bír és a belső szála is 100% újrahasznosított pamut.

Egy kis videós segítség az első gombolyag megkezdéséhez nehogy ti is pórul járjatok: 

Ráadásul a mai alkalommal egy extra ajándékot is kaptok a Fonallak webáruház jóvoltából, aki a Bobbiny zsinórfonalak kizárólagos magyar forgalmazója.

Az ő ajándéka az, hogy CSAK a mai napon (2018.10.17.) az összes Bobbiny zsinórfonal 10% kedvezménnyel kapható a barmitarto kuponkód használatával! 

bobbiny_kupon.png

A következő minta október 24-én érkezik. Addig is jó alkotást és ne felejtsétek el figyelni a #horgolangyalok –at az interneten.

A bejegyzés trackback címe:

https://fonalajanlo.blog.hu/api/trackback/id/tr10014306565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Fonal ajánló horgoláshoz

Hobby horgolóként 2018-as fogadalomként próbálok minél több fonalat és technikát kipróbálni. Tapasztalataimat olvashatjátok ezekről a próbákról: mi mennyire vált be.

Friss topikok

  • Maresi: Szia, 'áldom' a csökött agyamat, hogy utólag, miután megvettem a szempillafonalat, el is olvasom a... (2020.06.17. 15:28) Szempilla fonál, a mumus
süti beállítások módosítása