Egy kis nyár a télben

Talán illett volna első bejegyzésnek erről a fonalról írnom, hiszen szinte az összes amigurumim ezzel készül és a borítóképen is ezt láthatjátok, de annyira magával ragadott a Schachenmayr Journey, hogy csak most jutottam hozzá.

Igazából egy véletlen hozott össze ezzel a fonallal, de azóta is ragaszkodom hozzá. Néha próbálkozok Schachenmayr Cataniával is, de mindig visszatérek ICE Baby Summerhez. Történtetünk úgy indult, hogy kezdő horgolóként megvásároltam a HorgolóZoo című könyvet, hogy abból készítsek vidám állatkákat akkoriban születendő kisfiamnak.

horgolozoo_b1_netre_1479846337.jpg

 

A könyvben ajánlott Hatnut Fine fonalat sajnos nem lehet kapni Magyarországon. Nem túl mobil kismamaként bepötyögtem a Google-be a „fonal webshop” kereső szót. Az első kidobott találat rokonszenves is volt. Nagyon igényesnek találtam a honlapot, széles választékkel és gyors szállítási idővel. Hatnut Finehoz hasonló összetételű (50% pamut, 50% akril) fonalat kerestem a webshop kínálatában, így esett a választásom az ICE Baby Summerre (60% pamut, 40% akril), amit eredetileg nyári babaruhákhoz ajánlanak. 43 vidám színben kapható, amit mostanában talán kicsit kevésnek találok, de finom puha a tapintása, és nem fájdul meg tőle a kezem horgolás közben, úgy mint a Cataniától.

Íme egy kis összefoglaló néhány közkedvelt amigurumi fonalról:

 fonalak.PNG

Azt azért hozzátenném, hogy fél éves kor alatti kisbabáknak csak mercerizált fonalból készült játékok ajánlottak, valamint a nagyobb horgolt babáknak is (30-40 cm felett) jobb tartást ad. És hogy mi is az a mercerizálás? Az eljárás a nevét feltalálójáról, John Mercerről kapta. A mercerizálandó pamutot többször rövid időre megmerítik sodium hydroxide-ban. Majd a lúgos kezelés semlegesítésére savas fürdőt használnak. Ennek hatására a mercerizált fonál fényesebb és erősebb lesz, mint a nem mercerizált változata (erre utal az is, hogy Google fordító szerint mercerized angol szó magyar jelentése fényesített). A nem mercerizált fonalak viszont puhábbak és jobb nedvszívóak. (Forrás: http://www.lionbrand.com/blog/mercerized-cotton-yarn/ )

Talán ár- érték arányban jobb az Alize Cotton Gold, és elég sok helyen lehet kapni, de mivel még nem próbáltam, így annak a minőségéről nem tudok nyilatkozni. Ki tudja… Lehet, hogy egyszer azt is kipróbálom. Addig is maradok ICE Baby Summer rajongó.

Néhány alkotásom a kedvenc fonalamból:

 

logo_rudolf.pnglogo-unikornis.png

logo_molly.png

 

Ha szeretnél még többet csevegni fonalakról más horgoló társaddal, akkor csatlakozz a Fonal Ajánló Facebook csoporthoz: https://www.facebook.com/groups/163391247635231/

A bejegyzés trackback címe:

https://fonalajanlo.blog.hu/api/trackback/id/tr9213677466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Fonal ajánló horgoláshoz

Hobby horgolóként 2018-as fogadalomként próbálok minél több fonalat és technikát kipróbálni. Tapasztalataimat olvashatjátok ezekről a próbákról: mi mennyire vált be.

Friss topikok

  • Maresi: Szia, 'áldom' a csökött agyamat, hogy utólag, miután megvettem a szempillafonalat, el is olvasom a... (2020.06.17. 15:28) Szempilla fonál, a mumus
süti beállítások módosítása